Ő egyesek számára spirituális vezető, másoknak pedig jóga guru….
Önmagát „yogashadhaka”-nak tartja, a sadhakák azok a gyakorlók, akik hisznek a Patanjalik szavaiban, mi szerint „abhyasa vairagya tannirodha” – A siker kulcsa a jógához a megfelelni akarás kényszere nélküli gyakorlás.
Mukesh Kothari 2002 óta oktat jógát. Rishikesben kezdett el jógát tanítani „ébredező” barlangokban, később különféle elismert szervezeteknél - úgy mint az Ananda Spa-ban a Himaláján, Mspa Radissonsban, Moszkvában és Bombayben és számos más helyen - tanított és folytatott különböző jóga tevékenységet azért, hogy a jógán keresztül terjessze az egészséges életmódot, a tudatosságot az önmegvalósítás felé, és más ősi indiai tudományokat.
Mukesh Kothari Rishikeshben ’a Jóga világ fővárosában’ született, amely egy kis városka a Himalájában. A Hatha Jóga, Ashtanga Viniyasa és a Tantra Jóga különböző formáit tanítja.
A családjának és a szociális környezetének köszönhetően a jógával már gyermekkorában ismerkedni kezdett – mivel az édesapja orvosként, az ayurvedikus rendszer szellemében tevékenykedik. A jógát, mint rendszert egészen fiatal korban kezdte elsajátítani, Swami Hanumant Giri vezetése alatt. Nagy hatással volt rá a jóga és a spiritualitás a 14 év alatt, amit a Honorable Swami Omkarananada Saraswati Iskolában (www.omkarananda-ashram.org) töltött.
A vágy, hogy a jógát behatóbban megismerje elvezette őt Sukhdevanandba a Parmarth Niketan (www.parmarth.com) - a jóga és a neuropátia - főiskolájára. Itt szerzett diplomát is a Jóga és a Jóga terápia témakörben, ezt követően pedig az egyetemen vizsgáit különböző tárgyakból sikerrel teljesítette. Később különféle modern stílusú jógát tanult, úgy mint az Ashtanga, Power, Kriya és az Iyengar jógát.
Mélyreható asztológiai tudását szintén Rishikesh városában, R.P. Painuly professzor vezetése alatt szerezte.
Az elmúlt években idejét a makro- és mikrokozmosz kapcsolatának vizsgálatára szentelte a Hora tudományán keresztül, mely egy ősi tudománya a védikus asztrológiának. Ez teremtette meg az alapjait a Bindusar jógának, mely elmagyarázza a bolygók, a csakrák és az emberi lény egymáshoz való kapcsolatát. E három dolog helyes összehangolásán keresztül egyszerre valósítható meg a boldogság a fizikai, spirituális, érzelmi és társadalmi aspektusok vonatkozásában.
Noha különféle stílusokat és tudományokat tanulmányozott, úgy mint a Jóga, Astrológia, Tantra, Ayurvéda, Mantra és a Buddhizmus, mégis hiszi, hogy az emberiség egész, dimenzionális fejlődésének előfeltétele egy boldog élet, mely könnyedén megvalósítható a felsoroltak integrált rendszerén keresztül.
Óráin az Asanák, Pranayamák, Mudrák és Bandhák dinamikus gyakorlásának lehetünk tanúi - átitatva a mély tudáson alapuló Ashtanga jógával. Ez a tudás a filozófia, a pszichológia és misztika formájában jelenik meg, amely mögött ősrégi gyakorlat áll.